Blog bejegyzéseim
– 2023 –
Sorsszerű egybeesések – a véletlenek
Emlegetünk egy régi ismerőst, mire megcsörren a telefon, és ő van a vonalban. Dúdolunk egy dalt, mire épp azt kezdik játszani a rádióban.
Ezekre a jelenségekre már az ókorban is felfigyeltek, a rómaiak például, ha a társaságba az emlegetett személy váratlanul betoppant, így kiáltottak: Lupus in fabula! Magyarul: Farkas a mesében. Nálunk ezt a mondást emlegetett szamár-ként ismerjük.
A régi korok embere az ilyenben az istenek üzenetét látta, a modern materialista ember rögtön rávágja: „Véletlen!” Ezzel azt állítja, hogy az adott események, mozzanatok – például az adott ismerős emlegetése, és betoppanása – között nincs semmi rejtett összefüggés, csakis időbeli közelségük miatt tűnik úgy, mintha közük lenne egymáshoz.
Anthony Hopkins esete a véletlennel:
Anthony Hopkins 1974-ben megkapta a főszerepet George Feifer: Lány a Petrovka utcából című regényének filmváltozatában. Hiába kutatta át London összes antikváriumát, nem tudta megszerezni a regényt. Amikor a metrón hazafelé utazott, a szerelvény egyik ülésén észrevett egy gazdátlan könyvet. Nem akart hinni a szemének, amikor meglátta, hogy az, a keresett könyv. Magához vette, majd a forgatáson találkozott a regényíróval, akinek elmesélte a történetet, és meg is mutatta neki a könyvet.
Az író erre felkiáltott: „Hiszen ez az én példányom! Kölcsönadtam egy barátomnak, aki a londoni metrón elvesztette.” Valóban a könyv belső borítóján ott volt az író monogramja, amit Hopkins, addig észre sem vett.
A „véletlen” kulcsa nem más, mint az univerzum egyik legfőbb törvénye: az analógia.
Ezen alapul a legtöbb ezoterikus tudomány, mint az asztrológia, a számmisztika, a tarot, a feng shui, a ji csing, vagyis: a jelenségek, amik egy szellemi dimenzióban összetartoznak, a mi anyagi világunkban is kölcsönösen bevonzzák egymást. És mivel ez a vonzás törvényszerű, a „véletlen” sosem véletlen. Legfeljebb mi nem észleljük az analógiának a szellemi síkon játszódó tagját.
A véletlenek mindig árulkodnak valódi önmagukról: emlékezetességükkel egy törtmásodpercre mintegy villámcsapásként feltárják a mögöttük húzodó ok-okozati hálót. Egy olyan univerzumot, amelyben minden mindennel összefügg, s amely tudatos, sőt intelligens.
A véletlen vél-etlen, vagyis olyasmi, amit nem vélnénk, de csak azért, mert még nem ismerjük az igazi okát.
A véletlen szerepe nem más, mint hogy feltárja a kozmosz mélyszerkezetét, ahogy Müller Péter is fogalmaz: „A véletlen olyan esemény, melyet nem véltél volna. Mert nem az emberi, hanem az isteni igazság rendszerében működik. Törvényszerűen.”
Iratkozz fel
Csatlakozz a hírlevelemhez
A vizualizáció teremtő ereje
Az emberi lét egyik legtitokzatosabb jelensége a képzelet, a fantázia, amikor a „belső szemünkkel” különféle képeket vetítünk magunk elé. Nem véletlenül található meg a „képzelet” szavunkban a „kép”. De vajon mi történik ilyenkor az elménkben? És hogyan használhatjuk fel ezt a fantasztikus képességet életünk jobbá tételére?
Kutatások bizonyítják, hogy az emberi agy nem tesz különbséget a valós, és az elképzelt élmények között.
Egy kísérletben arra kérték az alanyokat, hogy képzeljék el, amint egy éppen elinduló vonat után szaladnak. Nem késhetik le a szerelvényt, mindenképpen fel kell jutniuk rá. A kísérletet vezető orvosok azt tapasztalták, hogy a vizualizáció hatására, minden résztvevőnek nőtt a pulzusa, emelkedett a vérnyomása, pusztán azért, mert képzeletben futott.
A jelenséget jól ismerjük a hétköznapi életből. Ha most olvasás közben, egy pillanatra megállva elképzelünk egy karika citromot, látjuk a színét, érezzük az illatát, majd gondolatban a nyelvünkre helyezzük, beindul a nyáltermelésünk.
A teremtő vizualizáció elménk ezen képességét aknázza ki. Ilyenkor a vágyott célt minél intenzívebben elképzeljük, úgy mintha most az adott pillanatban élnénk át. Ezzel rávesszük az elménket, hogy az áhított dolgot valóságnak vegye, s az annak megfelelő rezgéseket árassza a szervezetünkbe, és a körülöttünk lévő világba. Így pedig képessé válhatunk pozitív irányba befolyásolni a velünk való történéseket.
A teremtő imaginációt az emberiség ősidők óta alkalmazza a valóság formálására. Az ókori Egyiptomban a gyógyító papok arra kérték a betegeket, meditatív állapotban képzeljék magukat egészségesnek.
Az elérendő célt érdemes egy számunkra vonzó, erős érzelmeket gerjesztő szimbólumrendszerbe öltöztetni, ahogy tette ezt egy kisfiú, akinél agytumort diagnosztizáltak.
Ő azt fantáziálta (nagy Csillagok háborúja rajongóként), hogy ő Jedi lovag aki, legyőzi a gonosz űrlényként megjelenő rákos sejteket.
A teremtő vizualizáció 4 faktora:
1. Gyakoriság – minél többször idézzük fel a vágyott célt, pillanatot, annál jobban
beprogramozzuk a tudatunkba, hogy mit kell megvalósítania.
2. Idő – az az idő, amíg a mentális képet magunk előtt tudjuk tartani. Minél tovább tart,
annál mélyebben beírjuk a tudatalattinkba, amely annál hatékonyabban fogja
leképezni a valóságba.
3. Élénkség – minél tisztábban, pontosabban látjuk magunk előtt a vágyott célt, annál
hamarabb valósulhat meg. Ne ijedjünk meg, hogy az elején a kép homályos. Minél
többet gyakoroljuk, annál élesebbé válik.
4. Intenzitás – mennyi érzelmet viszünk bele az imaginációba. Ez a legfontosabb része az egész folyamatnak, mert az érzelmek turbózzák fel a tudatunk kreatív energiáját.
Olykor előfordul, hogy valaki annyira erős érzelmekkel akar valamit megvalósítani, hogy az azonnal realizálódik.
Az érzés az, ami beindítja az egész folyamatot, a gondolat vagy a kép, önmagában nem elég.