Belső gyermek

A belső gyermeki részünk az a részünk, ami valamikor mi voltunk gyermekkorunkban. Ez nem szűnik meg létezni, ott hordozzuk magunkban, mivel azok a tapasztalatok, amelyeket gyermekként megéltünk, nem tűnnek el, ott vannak bennük. Ha valami nagyon hiányzott nekünk gyermekként, akkor ez a hiány a lelkünkben ott marad felnőttként is. A bennünk lévő gyermeki énünk cipeli ezt a hiányt, és igyekszünk felnőttként olyan dolgokkal foglalkozni, amivel pótolni tudjuk. Ha valami fájdalmasat éltünk meg, ezeket a fájdalmakat is cipeljük magunkkal.

Miről ismerhető fel egy felnőttben, hogy a gyermeki énje sérült? Milyen tünetei, megnyilvánulási formái vannak?

Rengeteg megnyilvánulási formája létezik. A legfontosabbak, a legalapvetőbbek: a túlzott, nem indokolt szégyen, a bűntudat, az önbizalomhiány, a dac és a hiszti, természetesen utóbbiaknak is a túlzott formái. Továbbá a bizalomhiány, amikor úgy gondolom, senkiben nem bízhatok meg, csak az van jól megcsinálva, amit én csinálok meg, de ide tartozik még a túlzott megfelelési vágy, amikor úgy növök fel gyerekként, hogy nem kaptam elég szeretetet, törődést, odafigyelést, akkor próbáljuk állandóan kiérdemelni, hogy ezeket megkapjuk, és ez a későbbiekben is állandósulhat. Utóbbiból fakadhat az is, hogy nem tudok nemet mondani bizonyos élethelyzetekben. Meg kell említenünk az önzést is mint egy felnőttkori állandósult magatartást, aminek sok esetben az alapja az, hogy gyermekkorban nem kaptam meg valamit, vagy nem kaptam eleget, és amikor már felnőttem, és magamnak elértem, akkor ahhoz már senkinek semmi köze, csak az enyém.
Ugyanígy lehetséges az, hogy egy korai sérülés következményeként kialakulhat az intimitászavar. Ha nem kapom meg kisgyerekként azt az érintést, simogatást, melegséget a szülőktől, akkor a kudarcreakcióként azt mondhatom, hogy nekem ez nem is kell. Számomra csak az biztonságos, ami nem ez. És innentől kezdve, ha valaki hozzám akar érni, akkor húzok egy határt. Zavarni fog, ha érintenek, simogatnak. Mondanunk sem kell, hogy mindez egy párkapcsolatban például mekkora galibákat tud okozni… Tehát ha felnőtt életünkben túlreagálunk olyan dolgokat, amik valójában nem adnak arra okot, vagy tartósan fennáll egy világhoz való viszonyulásmód – mint az önzés – akkor kell a sérült gyermeket fülön csípni magunkban.

A belső gyermek meditáció során odafordulunk egykori gyermeki önmagunkhoz, hogy a jelenlegi felnőtt felszabadulhasson a múlt láthatatlan béklyói alól. Tulajdonképpen a résztvevő önmaga válik belső gyermeke gondozójává. Így tudja semlegesíteni és meggyógyítani a gyermekkorból benne ragadt gátló érzéseket.