Minden ember egy adott sorsfeladat teljesítésére születik. Minden egyes földi életünk egy utazás, melynek egyetlen végső célja van: a feladat teljesítése. Út van több, de cél csupán egy. És, hogy melyik utat választjuk az rajtunk múlik. Ha rossz úton járunk a Sors úgyis segít nekünk és egy balesettel vagy egy betegséggel a helyes útra terel bennünket. Az emberi természet olyan, hogy mindig a könnyebb és a rövidebb utat választja, mert azt gondolja, hogy időt és energiát takarít meg ezzel. De a Sors kegyes és közbelép. Egy ideig ölbe tett kézzel nézi, hogy mit és hogyan teszünk. Időnként türelmesen vár, hátha megjön az eszünk és rátalálunk magunk is a megfelelő útra, de ha nem akkor jön a beavatkozás, ami minél inkább az utolsó pillanatban érkezik, annál drasztikusabb lehet. Ilyenkor persze összeomlunk, sírunk, dühösek vagyunk és azt kérdezzük: de miért? Én miért nem érdemlem meg ezt vagy azt. Nekem miért nem jár ez vagy az? Az emberek azt hiszik, hogy a dolgok rajtuk múlnak, ezért idegesek és frusztráltak. Ha valami nem úgy történik ahogy elképzelték dühösek, bűnbakot keresnek. Pedig a Sorsunk determinált. Kisebb változások eszközölhetőek benne, de születésünk pillanatában eldől minden. Megváltoztathatatlanul megpecsételődik a Sorsunk. Születésünkkor megkapunk minden szükséges eszközt, képességet, lehetőséget és körülményt, ami segít bennünket az úton. A kérdés csak az, hogy észrevesszük-e őket és élünk-e velük. Felismerjük-e, hogy minden és mindenki minket segít, minden értünk és miattunk történik. Meglátjuk-e és megértjük-e a tragédiákban, a nehézségekben az üzenetet? Sajnos az emberek nagy része élete végéig nincs ezzel tisztában. Csak megy az úton előrefelé és nyugodtan, azt gondolván, hogy jó az irány hiszen előrefelé halad és nem vissza. Ha valami olyan történik, ami neki nem tetszik, akkor háborog, okol, kesereg, de egyetlen percre sem gondolkodik el azon vajon mi miért történt. Pedig az az ember, aki felismeri, hogy van Sorsa, ezt elfogadja és teljesíti, vagyis tudatosan él, egy sokkal kiegyensúlyozottabb és boldogabb életet élhet. Megteremti életében a harmóniát és ezzel együtt a boldogságot is, ami minden ember nem titkolt vágya a mai világban, mégis olyan kevesen tesznek ezért bármit is.

Mindenki boldog akar lenni. Azt gondoljuk, ha megszületünk a boldogság alanyi jogon jár nekünk, mert ha a szomszéd boldog, aki nálunk sokkal rosszabb ember, akkor én miért ne lehetnék az. Ha egy ilyen embernek jár a boldogság, akkor nekem kétszer annyi jár, hiszen én kétszer jobb ember vagyok nála. Mert ez így logikus. De a Sors nem ismeri a logika fogalmát. Mert a Sorsban nincs sem logika, sem véletlen, sem szerencse. A Sorsban csak sorsszerűség van. Az, hogy nem látjuk és nem értjük az okot, az semmit nem jelent. Az élet értelme azon kívül, hogy felismerjük és beteljesítjük életünk feladatát, a tapasztalatszerzés, ami által lelkünk és szellemünk is fejlődik.

Boldog csak az lehet, aki feltétel nélkül igent mond az életre. Ez pedig azt jelenti, hogy elfogadja a Sorsát. Amikor nem azt mondjuk, hogy én csak akkor tudok boldog lenni, ha lesz egy házam, nagy családom és egy jó állásom, hanem ha azt tudjuk mondani, hogy bármi is történjem velem boldog leszek, hiszen a boldogsághoz nem szabok feltételeket, hanem elfogadom az életem sorsszerűségét, mert tudom, hogy az ember nem a körülmények, hanem a körülményekhez választott hozzáállása által lesz boldog.

De mi is az első lépés? Az egonk megszelídítése

Mi az ego? Az ego az én illúzója. Az ember a fizikai világban önmagát egoként tapasztalja meg. Amikor megszületünk mindannyian kapunk egy kis lelket, de hogy a fizikai világban boldogulni, létezni tudjunk, kapunk hozzá egy egot. Az ego elhiteti velünk, hogy birtokolhatunk, hogy vágyhatunk. Elhiteti velünk, hogy a ház amiben élek az enyém, hogy a párom aki mellettem van az „enyém”, a jól fizető állásom amiben dolgozok az enyém és ha belenézek a tükörbe, akkor az én vagyok. Pedig maga a birtoklás és a birtoklás valamennyi tárgya csupán illúzió. Hiszen a földön csak átutazók vagyunk, oda ahová el kell jutnunk semmit sem vihetünk magunkkal mindabból, amivel itt a földön rendelkezünk. Ezek mind a földi életünk kellékei, amik csupán egyetlen célt szolgálnak. Megkülönböztetnek bennünket a többi egotól. Az egoból jövő ösztönalapú késztetéseket vágynak hívjuk. Viszont fontos tudnunk, hogy a vágy a fizikai életben kielégíthetetlen. Amíg az egonkra hallgatunk vágyaink lesznek és amíg vágyaink lesznek, addig szenvedni is fogunk. Vagy azért mert a vágy teljesült, vagy azért mert nem. Van egy buddhista mondás miszerint, a vágyak teljesülése még kínzóbb vágyakat szül. Ezért fontos azt megtanulnunk, hogy a vágyaink legyenek összhangban a lehetőségeinkkel, vagyis arra vágyjunk amire a sorsunk szerint vágyhatunk. Olyan érzéseink legyenek amik a sorsunkba illenek, olyan gondolataink legyenek, amik a sorsunkba illenek. Mindezek „teljesítéséhez” már egy magasabb szintű tudatosság szükséges. És vigyázzunk, mert az ego mindig a könnyebb utat választja, mert „alaptermészeténél” fogva képtelen a rosszabb, a nehezebb mellett dönteni. Ha képesek vagyunk tiszta szívvel fogadni az eseményeket és hagyni hogy történjenek velünk a dolgok, ha a cselekvésből ki tudjuk zárni az egonkat, akkor teljesen biztosan a jó úton járunk… afelé a bizonyos cél felé.

A karma

Az ember teremtője, hordozója és túlélője saját Sorsának. Cselekedeteink következményeivel folyamatosan szembesülnünk kell. A karma szerint nem létezik sem jó, sem rossz, sem szerencse, sem szenvedés,minden csak következmény, amit saját magunk idéztünk elő, a saját gondolatainkkal és cselekedeteinkkel. A jó jót, a rossz rosszat szül. Ha belerúgok egy kiskutyába, 2 év múlva vagy a következő életemben átmegy azon a lábamon az autó. Mindenki azt kapja, amit előidézett, sem többet, sem kevesebbet és nem is mást. Ugyanazt.

A Sors folyamatosan kommunikál velünk. Ha nem értünk a szép szóból, jönnek a drasztikusabb jelek. Minden betegség és baleset egy figyelmezetés a Sorstól „hé barátocskám nem jó úton jársz”. Rajtunk múlik, hogy figyelünk-e ezekre a jelekre, megfejtjük-e őket és megtesszük-e az ebből következő válaszlépést, reakciót vagy csak legyintünk és megyünk tovább, mintha mi sem történt volna. Pedig annyira hálásnak kéne lennünk minden apró jelért a Sorsnak, minden betegségért és balesetért, mert ott van bennük az üzenet. A Sors állandóan ott lohol a nyakunkban és figyelmeztet és figyelmeztet és figyelmeztet. Először csak a kis finom jelzések jönnek, majd az egyre keményebbek. És végül a legkeményebb, amikor a Sors már közvetlenül mondat le az egonkról, például egy életmentő műtéttel vagy egy visszafordíthatatlan eseménnyel.

A Sors elfogadása

„Minél ritkábban panaszkodik valaki, annál többet értett meg az életből.” Ruediger Dahlke: A sors törvényei

A sorsfeladat teljesítésének két útja van:

1.) Aktív út: a sors felismerése, elfogadása és teljesítése

Minden ami van, jó, mert van. Mert értünk és miattunk van. Minden és mindenki engem szolgál. Az ember aki megsimogat, az ember aki megüt. Mind értem és miattam teszi. Velük vagyok egységben. Ha ezt elfogadjuk, nyugalom költözik belénk. Ebben a nyugalomban már tudjuk úgy szemlélni a dolgokat, hogy értelmük is megnyilvánuljon a számunkra. Az ember sokszor nem az aktív cselekedetével változtatja meg a dolgokat , hanem azzal a nyugalommal ami az elfogadással a lelkébe költözik. Sorsunk elfogadása azt jelenti, hogy engedjük, hogy a dolgok úgy történjenek, hogy ne akarjunk azonnal beavatkozni. Elfogadjuk egy felsőbb irányító szerepét, feltétel nélkül megbízunk benne, mert van hitünk, hogy a legjobbat akarja nekünk. A sorsunkhoz vezető út akkor nyílik meg előttünk, ha képesek vagyunk egységben, harmóniában élni a valóság minden egyes történésével.

2.) Passzív út vagyis az aktív út fel nem ismerése, tagadása:

A betegségek, balesetek az embert egy általa még el nem fogadott valósággal akarják megbarátkoztatni; segítségükkel személyes fejlődésünk útján passzív módon léphetünk előbbre. A betegségek, balesetek mindig információt hordoznak. Értelmetlen betegség, baleset nem létezik. Mindegyikben ott van az ok. Ha ezt felismerjük és megértjük rátalálhatunk arra a bizonyos útra. „Legbelül minden beteg ember érzi, hogy köze van a betegségéhez, valamiféle bűntudat ez: a beteg számára betegsége mindig többet jelent, mint teste hibás működését. A beteg sejtését azonban manapság csírájában elfojtja az orvos, mert megmagyarázza neki, hogy betegsége nem más, mint ez és ez… Ezzel a betegség mint információhordozó, mint partnerünk a fejlődés fáradságos útján, egyre inkább elveszíti szerepét, s megbélyegződik, mint olyan ellenség, akit minden eszközzel le kell győznünk. ” (Thorwald Dethlefsen:A sors, mint esély). Bár a passzív út ugyan egyenletlen, nehezebb és hosszabb is, de ugyanúgy a fejlődést szolgálja. És van az úgy, hogy az ember először ezen kezdi el az utazást, és csak hosszú évek után talál rá az aktív úthoz átvezető ösvényre…

Az ember szembeszállhat sok mindennel, ha van elég bátorsága, viszont a SORS-ával sosem. A Sors szótárában a bátorság szó azt jelenti, szembe merek nézni a Sorsommal, el merem fogadni és teljesíteni tudom, feltétel nélkül.

A Sors – ha jó úton járunk, akkor – jutalmaz. Azzal a csodálatos érzéssel, amit úgy hívnak boldogság.

Ajánlott irodalom:

Ruediger Dahlke: A Sors törvényei

Thorwald Dethlefsen: A Sors, mint esély