Transzgenerációs oldás

Szorongás. Depresszió. Krónikus fájdalom. Rögeszmés gondolatok. Indokolatlan negatív érzelmek.  És még sorolhatnánk…

Tudományos kutatások alátámasztják, hogy e nehézségek gyökereit nem csak a saját átélt élményeinkben, hanem szüleinek, nagyszüleink, dédszüleink történetében is keresnünk kell, ugyanis a traumás élmények örökölhetők. Egészen pontosan: a feldolgozatlan tarumák a családi rendszerben mindaddig újra és újra felbukkannak, amíg valaki nem kezd el vele foglalkozni, vagyis fel nem oldja.

A trauma, a fájdalom nem mindig oszlik el magától, s nem feltétlenül csökken az idővel. Előfordulhat, hogy az a személy, aki a traumát elszenvedte, már elhunyt és története rég feledésbe merült, élettapasztalata, emlékei és fizikai érzékletei azonban töredékesen tovább élnek, mintha a múltból előnyúlva feloldást keresnének a ma élők testében és lelkében.

Egy probléma gyökerének keresésekor fontos megvizsgálni, azonosítani azokat a félelmeket, érzéseket, viselkedésmintákat, amelyeket tudatunkon kívül átvettünk az előttünk élt generáció valamely tagjától.

Számos eset bizonyítja a fentieket. A háborús veteránok, a holokauszt túlélők, a kambodzsai népirtás túlélői, a Világkereskedelmi Központot ért támadás túlélőinek gyerekei közt nagyon sokan vannak olyanok, aki szenvednek elődeik fel nem dolgozott traumájától, úgy, hogy a trauma átélésekor, ők még meg sem születtek. Ma már „bizonyított”, hogy negatív és pozitív gondolataink, meggyőződéseink és érzelmeink hatással vannak a DNS-ünkre. A megélt traumák módosíthatják a génjeinket.

Amikor a nagyanyánk az édesanyánkkal terhes volt, annak a petesejtnek az elősejtje, amiből kifejlődtünk már megvolt az édesanyánk petefészkében. Vagyis három generáció osztozott egy biológiai környezeten. Ugyanez igaz apai ágon a spermiumokra.

A gyógyulási folyamat első lépése a felismerés, hogy a trauma, amit átélünk a család ki nem mondott történetében van eltemetve. Aztán következik a feloldás, ami mindenkinél másképp történik.