Blog bejegyzéseim
– 2021 –
Az álmokról - 1. rész
Az álmok nyelve, a lélek nyelve is.
Az alvás rejtélye, az álom misztériuma minden idők egyik legnagyobb talánya volt és maradt. Az a másik világ, amit éjszakánként mindnyájan megtapasztalunk – egy-két pszichológiai magyarázatkísérletet leszámítva – lényegét tekintve mindmáig misztikus ismeretlenségben létezik.
A pszichológiai megközelítés szerint az álom során a psziché rendezi a sorait, nagytakarítást végez, ami mindenképpen hasznos, sőt ahogy a kísérletek bizonyítják szükségszerű. A kísérleti alanyokat az álomszakaszokban felébresztették, a nem álomszakaszokban hagyták aludni és hiába aludtak eleget, leverten és lehangoltan ébredtek. Ez a több éjszakán át tartott kísérlet arra mutatott rá, hogy pár nap múlva már súlyos problémák jelentkeztek, hat nap után pedig már az elmebaj jelei voltak megfigyelhetőek, hallucinálni kezdtek. Tehát az álomra szükségünk van.
Álmodni mindenki álmodik. Az is, aki nem emlékszik rá. Egyébként az álomfelidézés egy tanulható technika, több hónapos, kitartó gyakorlással elsajátítható.
Az álom, vagyis pontosabban az álomfejtés önismeretünk fejlesztésére is kiválóan alkalmas. Miért?
Mert az álom az egyéni és a kollektív tudattalan tükre.
Jung szerint a tudattalan két tartományra osztható. Az egyik a személyes (egyéni): az egyénre sajátosan vonatkozó tartalmak összessége. Többek között az elfojtott emlékek, fel nem dolgozott érzések, nem tudatosuló vágyak és félelmek tartoznak ide. Aztán létezik egy hozzáférhetetlen, mindannyiunk számára közös tartalmakat hordozó része is: a kollektív tudattalan, melyben velünk született ősi ösztönök, emlékek őrződnek, melyek ősidők óta közösek az emberiséggel. Mindannyian hordozunk önmagunkban olyan közös benyomásokat az életről, természetről, világról, emberről melyek túlmutatnak az egyén személyiségén és egységet alkotnak.
Nos, tehát az álmok során – ahogy egy meditáció során is – nemcsak a saját egyéni tudattalanunkba, hanem a kollektívba is beléphetünk.
Az önismeretünk fejlesztésére tehát az egyéni tudattalanhoz való hozzáférés a kulcs.
Ezért van az, hogy az álomfejtésre nincs igazán általános recept. A tudattalan képekkel, szimbólumokkal kommunikál velünk. A szimbólumoknak van egy általános jelentése és van egy egyéni jelentése számunkra. Az egyéni jelentés csak nekünk jelenti azt, amit. Ez azért van így, mert a tudatalatti a tudattal közös nyelvet szeretne teremteni, olyat, amely az ember legsajátosabb emlékképeivel, élményeinek tartalmával teli.
Például valaki álmában a vonaton való utazás a várt, sürgetett dolgok elodázását, halasztását jelenti (mert az ő tudatalattija a korábbi élményei, emlékei alapján ezt a fogalmat ehhez a képhez köti valamiért), addig másnál ez lehet, hogy egy hajó képe lesz vagy bármi más.
Ha valaki nappal retteg a kutyától vagy iszonyodik a macskától, annak álmában ezek rossz dolgokat közölnek. Másnál viszont, aki nagy állatbarát kedves, vonzó tartalmat jelent.
Az álmok megfejtésénél sosem szabad általánosítani, hanem ki kell nyomozni a szereplők és tárgyak valódi viszonyát az álmodóval. Ettől függetlenül, bizonyos ősi szimbólumok jelentéstartalommal bírnak.
Az álmok tartalmuk és jellegük szerint 7 csoportra oszthatók (Szepes Mária szerint):
1.) Ingerálmok: Fizikai hiányérzetből, feszültségből vagy külső ráhatásból keletkezik: Például valaki hideg szobában kitakarja a lábát, akkor jeges, hideg, piszkos vízben gázol álmában. A vizelési-és székelési inger létrehozza a kínos WC álmokat: pl. a WC-nek nincs ajtaja, ezért nem lehet bemenni, vagy átlátszó és mindenki beles rajta. Az éhség étel-, a szomjúság ital-, a nemi feszültség érzéki fantomokat szül álmunkban.
2.) Vágyálmok: Mindazok a kielégületlenül maradt impulzusok, amik a külvilággal való érintkezésből, összeütközésből, feltámadó sóvárgásból vagy rejtett kívánságból születnek az álomban felnagyított, túlzó képekben, történésekben teljesednek ki. Pl. valaki iránt bosszúságot érzünk, az érzés álmainkban vérengzéssé fajulhat.
3.) Betegségálmok: A testben lappangó betegséget jelzik, általában a következő képek formájában: sár, ingovány, hó, jég, nyers hús, mérges fekete vagy vörös színű állatok, éretlen, férges gyümölcsök.
4.) Krízisálmok: Iskola, vizsga, érettségi, verseny, színpadi fellépéssel, nagy közönség előtti szerepléssel kapcsolatban jelentkeznek, ha az álmodót súlyos felelősség terheli vagy nehéz helytállás vár rá.
5.) Visszatérő álmok: Valamilyen megoldandó feladatra hívják fel a figyelmet. Különösen ezeknek az álmoknak a megfejtése igen fontos.
6.) Figyelmeztető álmok: Érzelmi és szellemi állapotunkkal kapcsolatos veszélyekre utalnak.
7.) Prófétikus (jósló) álmok: Egy jövőben bekövetkező eseményre hívják fel a figyelmet.
Az álmokról - 2. rész
Az álom egy kis halál
Rengeteg elmélet született az álmokkal kapcsolatban. Az egyik, az 1. részben már tárgyalt „jelenség”, miszerint az álom a tudatalatti játéka.
A másik leggyakoribb magyarázat pedig azt mondja, hogy álmodás során történik velünk, valami hihetetlenül izgalmas, ma még ismeretlen természetű folyamat, amikor is a szellemi énünk elhagyja az ágyban fekvő testünket. Úgy, ahogy ez a halál esetén is történik, csak akkor az véglegesen. Ezért hívják a franciák az álmodást „kis halál”-nak. És ezért van az, hogy a görög mitológiában az Álom és a Halál ikertestvérek.
Az alvó ember tudata kilép egy másik dimenzióba (asztrálsík), ahol nem a fizika törvényszerűségei uralkodnak (tér és idő eltűnik) és ott éli álma történéseit. Ezért hívják ezt asztrálutazásnak.
Ezen az asztrálsíkon egyébként a holtak lelkének is át kell jutniuk túlvilági vándorlásuk során.
Meglepően, talán némileg félelmetesen is hangzik: valójában minden éjjel meghalunk kicsit. Maga a halál is olyan, mint egy álom. Ezért is szokás az alvás, álom metaforájával enyhíteni az esemény tragikusságát, amikor arról beszélünk, hogy valaki „örökre elaludt”, „megtért pihenni”, vagy „végleg elszenderedett”. Az, hogy a halál az elalváshoz, álomhoz hasonlít, még érthető lehet. De hogy az alvás, amelyet minden éjjel végzünk ágyunkban, hogy kipihenjünk magunkat, már majdnem halál volna? Eszerint valahányszor elalszunk, kilépünk a testünkből, azaz mintegy meghalunk? Reggel, mikor csörög az óra, vagy jobb esetben magunktól ébredünk, akkor pedig „feltámadunk”?
Dr. Robert Crookall, parapszichológus rengeteg asztrálutazást átélt ember beszámolóját gyűjtötte össze és számos hasonlóságot talált.
Majdnem minden személy megemlített egy ezüstláncot vagy zsinórt, amely a fizikai testet köti össze az asztráltesttel. A lánc világít és kb. 3 cm vastag, amíg a két test egymás közelében tartózkodik, majd ahogy távolodnak egyre vékonyabbá válik, míg csak egy finom szálra hasonlít. Néhányan arról számoltak be, hogy az ezüstzsinóron keresztül energia áramlott az asztráltestből a fizikaiba, néhányan pedig szívverésüket is érezték a zsinórban és mindkét testben.
Az asztrális teret sokan ködös, szürke, sűrű és nyomasztó szféraként jellemezték. Crookall ezt azzal magyarázza, hogy ez az állapot még nem a tökéletes megoldás állapota. A tudat még nem tudta maga mögött hagyni a fizikai testet és hozzászokni az új feltételekhez. Aztán az ember ezt követően összezavarodik. Az érintettek úgy viselkednek, mintha még a fizikai testükben lennének, az asztrális test ugyanis teljesen valóságosnak tűnik a szemükben. Csak kis idő után veszik észre, hogy zárt ajtókon és a falakon is át tudnak hatolni. Lassan hozzászoknak a tér és idő korlátain kívüli állapothoz. Az akarat meghatározó erővé válik, a világ bármely pontjára elrepítheti az utazót. Néhány asztrálutazó ájuláshoz hasonló állapotról számol be, mivel ezek az ide-oda repülgetések gyorsan történnek. A fizikai testbe való visszatérést sokan sokként élik meg, vagy legalábbis egy erőteljes belső rántást éreznek.
Iratkozz fel
Csatlakozz a hírlevelemhez
Elengedés
„Megtanulni élni nem más, mint megtanulni elengedni.” Buddha
„Engedd el!” – egyre többet halljuk ezt a „bölcs” tanácsot.
„Oké. De azt, hogy kell?”
„Hááát….öööö…”
Az elengedés nem azt jelenti, hogy hátat fordítunk valaminek, elutasítjuk és az előbb utóbb majd eltűnik az életünkből. Az elutasítással nem megszabadulunk valamitől, hanem sokkal inkább függővé válunk tőle, mivel nem sikerült eljutnunk odáig, hogy átlássuk.
Az elengedés megértést, átlátást jelent. Azt, hogy megértjük a múlt, jelen, jövő kapcsolatát és ezzel a megértéssel elfogadjuk a történteket. Ez utóbbi lépés – ha már a megértésig eljutottunk – automatikusan következik be.
Az elengedéssel képesek vagyunk megszabadulni attól a nyomástól, ami a kreatív, teremtő energiánkat leköti, ezért az elengedésnek feltétlen velejárója energiaszintünk növekedése is.
Tegyük fel, hogy úgy érezzük, hogy valaki, aki fontos számunkra, nagyon csúnyán megbántott bennünket. Összeomlunk, dühöngünk, hibáztatunk. És ez így teljesen rendben is van. Fontos, hogy megértsük, hogy minderre szükségünk van a következő lépéshez. Éljük meg teljes mélységében a haragot! Hibáztassunk! Akár magunkat, akár a másikat! Minden vihar elmúlik egyszer.
Aztán elemezzük a történteket REÁLISAN. Miután kidühöngtük magunkat, már képesek vagyunk kívülről is ránézni a történtekre. Mindaddig, amíg csak belülről szemléljük az eseményeket, csak egy beszűkült tudatállapotból tudjuk értelmezni azokat. Ez viszont nagy hiba.
Miután megnyugodtunk, álljunk meg egy pillanatra (vagy akár többre) és gondolkozzunk el a következőn: Életünk eseményei, szereplői minket támogatnak vagy az éppen bennünk zajló folyamatot tükrözik vissza. Ha ezt a mondatot komolyan vesszük, biztosan találunk valamit.
Aztán boncolgassunk tovább. Minden egyes történésre adott reakciónkat el tudjuk valahol helyezni az életünkben. Ha úgy érezzük, hogy megbántottak, tegyük fel őszintén a kérdést valóban megbántottak-e vagy csak én akarom úgy érezni magam, mint akit megbántottak? Ez utóbbinál előfordulhat, hogy valamilyen korábbi fel nem dolgozott sérelmünket kell ténylegesen feldolgozni. Ehhez általában segítség kell. Vagy magas szintű önismeret.
Ha viszont valóban megbántottak, akkor jöjjön a kérdés: Mire tanított engem ez a helyzet? Erre egyetlen rossz válasz létezik: a semmire.
Sokan kérdezik tőlem, hogy honnan lehet tudni, hogy valamit tényleg elengedtem?
– Nem teszed fel a témával kapcsolatban többé a miért kérdést. Pl. Miért történt ez velem? (hiszen a miért akkor hangzik el, ha valamit nem értünk).
– Nem hibáztatsz senkit: sem magad, sem másokat, sem a világot, sem a körülményeket stb.
– Képes vagy felelősséget vállalni.
– Képes vagy őszintén megbocsátani.
– A történésben képes vagy meglátni azt, hogy mit tanultál belőle.
Az elengedés egy folyamat. Nem egyik napról a másikra következik be, hanem egy hosszú és kitartó munka eredménye, aminek része a mély magunkba nézés, a rugalmasság, az érzelmi megértés (amikor megértem a másik ember motivációját is) és a tudatosítás.
„Valamit elengedni annyit jelent, mint megváltozva tovább menni.” Bert Hellinger
Mindfulness
Ki ne szeretett volna már az időben utazni? Hol előre, hol hátra. Észre sem vesszük és nap, mint nap ezt tesszük. Hol a múltba megyünk vissza, amitől depresszióssá válhatunk, hol pedig a jövőbe utazunk előre, amitől szorongásaink keletkezhetnek. A ma embere valamin folyamatosan agyal. Vagy azon, hogy vajon amit egy órával ezelőtt tett, az jó-e, vagy azon, hogy amit egy óra múlva tenni fog, az vajon jó lesz-e?
Emiatt viszont egy fontos dolgot mindig elszalaszt: a jelen pillanatot.
A mindfulness tudatos jelenlétet jelent, vagyis, hogy teljes figyelmünkkel ítélkezésmentesen a jelen pillanat felé fordulunk.
Amikor életünk mozzanataiban tudatosan vagyunk jelen, akkor tisztában vagyunk a bennünk és körülöttünk zajló eseményekkel. Ezzel egyidejűleg nyitottan és kíváncsian, ítélkezésmentesen fogadjuk be a testünkből és elménkből, valamint a világból érkező ingereket, impulzusokat.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Például fogmosás közben a fogmosásra figyelünk. Ugye milyen egyszerűen hangzik, pedig mégsem ilyen egyszerű. Hiszen fogmosás közben is időutazunk.
Hogyan tudunk a jelenben maradni? Semmi mást nem kell tenni, mint használni minél több érzékszervünket: látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintás. Fogmosás közben figyelhetjük magunkat a tükörben, hallgathatjuk vagy érezhetjük, ahogy a fogkefe a foghoz ér, figyelhetjük a fogkrém ízét, illatát. Mindezt pedig úgy, hogy nem ítélkezünk, vagyis nem állapítjuk meg, hogy jó vagy rossz ízű a fogkrém, hideg vagy meleg a víz, kócos vagy éppen jól fésült énünk néz vissza ránk a tükörből.
Csak jelen vagyunk.
A mindfulnesst a mindennapjaink bármely tevékenységénél gyakorolhatjuk, ezért jó hír azoknak, akik időhiányban szenvednek, mert erre nem kell időt elkülöníteni.
A tudatos jelenlét fejleszti:
– az érzelmi intelligenciát
– a koncentrációs képességet
– a memóriát
– a problémamegoldó képességet
– az érzelmek irányításának képességét
– az empátiát
– a stresszkezelő képességet.
A mindfulness 3 legfontosabb pillére a következő::
1. Kíváncsiság: Sajnos túl gyakran gondoljuk azt a világról, hogy „ezt már ismerem.” „Ezt már láttam.” Amit ismerünk, afelett túl könnyen elsiklunk, ezáltal nem tapasztaljuk meg az élet gazdagságát.
2. Elfogadás: Talán az elfogadó hozzáállás a legnehezebben értelmezhető egy hétköznapi ember számára. Elfogadok egy kinevezést, elfogadom a gyerekem, párom úgy, ahogy van – ez oké. De hogy lehet elfogadni a betegséget, a rossz időt nyaralás alatt, az állásom elvesztését vagy azt, hogy híztam pár kilót?
Az elfogadást azt jelenti: tudomásul veszem. Elfogadom, hogy jelen van az életemben és teljes valójában látom. Teljes valójában, úgy, ahogy van. Nem gondolkodom róla, nem sóhajtozok, hogy ez milyen szörnyű, nem keresek rá azonnal megoldást. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy szeretem a pluszkilóimat vagy hogy érzelemmentesen fogadom a rossz híreket. Az elfogadás azt jelenti, hogy tudomásul veszem mindazt, ami éppen jelen van. Sokszor rengeteg energiát vesztegetünk el arra, hogy ellenállunk olyan dolgoknak, amik már amúgy is jelen vannak az életünkben. Öklünket rázzuk az udvariatlan vezetőkre az autópályán, kiakadunk az igazságtalan vezetői döntéseken vagy kétségbeesve szidjuk magunkat az elveszett autókulcs miatt. Ilyenkor gyakorlatilag ráerőltetjük a világra, hogy olyan legyen, amilyennek mi elképzeltük. Olykor annyira lefoglal minket a tények tagadása és a mi szempontjaink erőltetése, hogy elsiklunk a fejlődés és pozitív változás lehetősége felett.
3. Nyitottság: A mindfulness gyakorlása arra bátorít, hogy nyisd meg magad a jelen tapasztalásai felé – érkezzenek ezek belülről vagy kívülről. Nem próbálom letagadni és elkerülni a rossz dolgokat, hanem teljes nyitottsággal fogadom, bármi is jöjjön. Mindez nem jelenti azt, hogy soha semmin nem változtatok. Hogyan is tudnék változtatni bármin is, ha nem vizsgálom meg pontosan, mi az, amin változtatni kéne?
Megfelelő nyitottsággal és figyelemmel képes leszel megfigyelni mindazt, ami jelen van az életedben, anélkül, hogy rögtön ítélkeznél és gondolkodnál róla.