1. Ha a vágyaink összhangban vannak a lehetőségeinkkel. Vagyis arra vágyjunk amire vágyhatunk! Irreális vágyainkkal saját börtönünkbe zárjuk be magunkat.

2. Felismerjük az életünk sorsszerűségét. Amikor az ember – akár keserű kudarcok árán is, de – rájön, hogy van egy felsőbb rendező erő, ami az egot is képes térdre kényszeríteni – nevezzük ezt jelen esetben sorsnak – akkor már eljutott a felismerésig. És ha az ember felismeri, elfogadja és teljesíti a sorsát, akkor cserébe a boldogság nevű érzés a jutalom.

3. A boldogság egy tudatos döntés afelé, hogy a körülményektől függetlenül jól érezzük magunkat a bőrünkben. Az áldozati tudatosságban szenvedők mindig másokat hibáztatnak azért, mert boldogtalanok.

Az individualizmus hirdetése, a legyél más, mint a többi, tűnj ki a tömegből sokszor irreális vágyakba hajszolja az embert. A közösségi médiában megjelenő nagyon sok esetben „álboldogságot” hirdető ismerősökhöz való folyamatos viszonyítás elégedetlenséghez, önmagunk leértékeléséhez vezethet. Több ezer évvel ezelőtt egy kis városban lakó ember sokkal boldogabb lehetett, mert kevesebb emberrel tudta összehasonlítani magát, mint mai modernkori társa. Nem beszélve arról, hogy a középkorban az ember értéke a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyétől függött, így valóban csak arra vágyott, amire vágyhatott.

Minden társadalmi rendszer meghatározza a vágyainkat. A materialista-egoista-fogyasztói társadalom elhiteti velünk, hogy árucikkek, szolgáltatások, élmények vásárlásával boldogabbak leszünk. Óriási csapda ez. A boldogság nem árucikk, hanem egy bennünk rejlő lehetőség, melynek kiaknázása csak rajtunk múlik.

A ”mindig fejlődés” jegyében az újabb és újabb célkitűzések egy ideig motiválnak, feltöltenek és előre visznek, de vigyázni kell hogy nehogy belefáradjunk, belefásuljunk. Ha elfogadnánk a középszerűséget megszabadulnánk a ragaszkodástól, hogy különlegesek legyünk. Ez nem azt jelenti, hogy megragadunk egy szinten, hanem, hogy merünk boldogok lenni így is. Te be mered ezt vállalni?

Flow, avagy a boldogság egyik útja

Csíkszentmihályi Mihály flow tézise középpontjában az ún. csúcsélmény átélése áll. A csúcsélmények leginkább akkor jönnek létre, amikor nagyon mélyen belefeledkezünk valamilyen tevékenységbe.

Csíkszentmihályi flow-nak, azaz áramlatnak nevezte azokat a tökéletes pillanatokat, amelyeket az öröm, a kreativitás az élet teljes felvállalása jellemez. Mindannyian éltünk már át olyan pillanatokat, amikor azt érezzük, hogy teljesen átszellemülünk. Ezt az érzést hívjuk „tökéletes élmény”-nek. A flow valójában egy pszichológiai állapot, amelyet mi magunk vagyunk képesek létrehozni.

A flow-ban megélt mentális állapotot 7 pontban lehet összefoglalni:

1. A cselekvés és a tudat összeolvadása: A flow állapotában annyira magával ragad az adott tevékenység, hogy szinte eggyé válunk a mozdulatainkkal.

2. A flow-ba csak akkor kerülhetünk, ha előre világosan meghatározzuk a céljainkat, azaz pontosan tudjuk, hogy mit kell tennünk.

3. A pillanatnyi feladatra való koncentráció: a flow állapotában semmiféle más gondolat nem vonja el a figyelmünket a pillanatnyi feladatról.

4. A flow-ban kikapcsol az ego. Eltűnnek a szorongások és a negatív gondolatok, mindez igen nagy erőt ad és a flow élménye után sokkal erősebbnek és pozitívabbnak éli meg magát az ember, mint előtte.

5. Az időélmény átalakulása: a flow-ban nincs időérzékelés, úgy érezzük, hogy megáll az idő.

6. A flow élmények önmagukban is jutalomértékűek.

7. A flow-hoz fontos, hogy az ember a képességeinek megfelelő kihívással kerüljön szembe. Éppen ezért nagyon fontos, hogy az ember minél inkább elkerülje azokat az élethelyzeteket, amelyek elmaradnak képességeink aktuális szintjétől, mert ilyenkor gyakran hatalmába keríti az unalom, apátia, és a frusztráltság érzése. Így teremtődik meg az antiflow vagyis a boldogtalanság érzése.

Az emberi kapcsolatokban a zavarok legtöbbször a kommunikáció zavaraiból származnak, és ezeknek többsége orvosolható lenne csupán a kommunikáció javítása révén. Azt, hogy ki, és hogyan, milyen szinten képes kommunikálni azt az egyén korábbi tapasztalatai határozzák meg, a benne lévő érzések és gondolatok, melyek forrása a tudatalatti. Gondolataink érzéseket keltenek, melyek aztán szavak, cselekedetek formájában manifesztálódnak. Az emberek általában alacsony tudatossági szinten, ösztönösen kommunikálnak. Ha azonban a tudatosság foka növekedne, növekedne a kommunikáció hatékonysága is. Ez különböző tréningeken igen jól fejleszthető.

De mi van mindezeken túl?

A szó egykor varázslat volt. S hogy ma is akként kezeljük-e, csak rajtunk múlik. Szavakkal boldoggá tehetünk, bánthatunk vagy megfélemlíthetünk másokat. Vagyis teremthetünk, építhetünk és rombolhatunk. A kimondott szónak, ugyanúgy, mint a gondolatnak rezgése, ereje van, ami elindít valamit a világban.

Számos kísérletet folytattak fentiek bizonyítására. Csupán néhány a sok közül:

1.) Luther Burbank, amerikai botanikus, növénytermesztő, akit a „növényekkel suttógónak” is neveznek. Képes volt a szavaival (gondolataival) úgy hatni a kaktuszra, hogy az elhullajtotta a tüskéit. És hogyan? Egyszerűen csak megkérte őket (egész pontosan hosszú időn át beszélt hozzájuk), hogy ne növesszenek védelmező tüskéket.

2.) Dr. Masaru Emoto japán professzor rizskísérlete: három üvegbe rizst tettek, majd ráöntöttek vizet. Egy hónapon keresztül az első üvegben lévő rizsnek azt mondták, hogy köszönöm, a másodiknak, hogy hülye vagy, a harmadikkal pedig nem foglalkoztak. Egy hónap után az első üvegben lévő rizs érni kezdett és kellemes illatot árasztott, a második megfeketedett, a harmadik rothadni kezdett. (Videót lásd a lap alján lévő linkre kattintva angolul.)

3.) Dr. Masaru Emoto a vízkísérleteivel vált világhírűvé, amiben azt bizonyította, hogy a víznek szép és szabályos a kristályszerkezete (vagyis jól érzi magát), ha kellemes zenét hallgattatunk „vele” illetve ha pozitív szavakat üzenünk, mint amikor mindennek az ellenkezője történik. Ugyanis akkor teljesen megváltozik (negatív irányba) a szabályos kristályszerkezet. Testünk 70%-a víz. Gondoljuk csak végig mit is jelent a hétköznapi kommunikáció szintjén ez a kísérlet az emberre nézve!

És mindez mit bizonyít? Hogy a bennünk lévő gondolatoknak, érzéseknek, a kimondott szónak óriási ereje van, mert képesek vagyunk hatni a világra, amiben élünk és ami elkerülhetetlenül visszahat ránk.

Ha a kommunikációról esik szó, azon ne csak a másik emberrel való kommunikációt értsük, hanem az önmagunkkal való kommunikációt is. Hiszen ahogy a kommunikációval képesek vagyunk hatni másokra, ugyanúgy képesek vagyunk hatni saját magunkra is. Negatív szavakkal, gondolatokkal negatív irányba, pozitív szavakkal, gondolatokkal pozitív irányba. Rajtunk múlik, hogy melyiket választjuk. Hiszen minden önszuggesztió megvalósulásra törekszik.

A terápia szó eredete [ < latin: therapia (betegápolás) < görög: therapeia (gondozás, kezelés) < therapeo (ápol, gondoz, segít) < szanszkrit: dher (támogat, tart)]

Aki elkezd egy terápiát, az változni, változtatni akar. A változáshoz elengedhetetlen szembenézni önmagunk démonjaival, nehéz, olykor fájdalmas érzéseivel, eltemetett, fel nem dolgozott, el nem fogadott múltunkkal, amit két kézzel tolunk el magunktól. A terápia lényege, hogy lemenjünk a pokolba, megtaláljuk a jó mélyre elhajított dolgainkat s visszajöjjünk, felszínre hozva mindent, aminek feldolgozását követően elindulhatunk a vágyott változás útján. A jó terapeuta segít Téged ebben az utazásban, mert már nagyon rutinos pokoljáró…

Amikor valaki egy segítőhöz fordul (pszichológus, tanácsadó, terapeuta, mentor stb.) teszi mindezt azért, mert szüksége van egy olyan személyre, aki kívülről, objektíven segíti őt egy-egy nehéz helyzet kibogozásában, elfogadásában, feldolgozásában. A terapeutának nem együttérzőnek, hanem empatikusnak kell lennie. Az együttérzés érzelmi bevonódást jelent (amit egy jó terapeuta nem engedhet meg magának), míg az empátiában megértés, átlátás és a megoldás keresése áll.

A terápia lényege, hogy a legmélyebb összefüggéseidet tárja fel. A terapeuta elkísér Téged a pokolba és vissza is hoz onnan. Sokan, amikor elkezdjük a közös munkát nagyon meg vannak attól rémülve, hogy rosszabbul érzik magukat. Napokig nyomasztó érzések és gondolatok kerítik őket hatalmukba és lemondják a következő időpontot. A terapeuta dolga, hogy amikor azt érzed, hogy szeretnél megállni, mert eleged van az egészből, akkor továbblendítsen. Ez a legnehezebb feladat. Elhitetni azt, hogy attól leszel majd jobban, hogy most rosszabbul vagy. És azért vagy most rosszabbul, mert felszínre hoztunk valamit abból, amit Te ott mélyen, nagyon mélyen feldolgozatlanul elástál magadban. És a kulcs ebben van: feldolgozatlanul.

A feldolgozás nevű munkafázis közös munka. A terapeuta segít Neked ebben.

Sajnos sokaknak a segítségnyújtás azt jelenti, hogy megcsinálom helyetted. Nem, a segítségnyújtás nem ezt jelenti. A segítségnyújtás azt jelenti, hogy én mutatom az utat és ameddig szükség van rá, fogom a kezed. Aztán, ha elég erős vagy már, akkor elengedem. Nem az a feladatom, hogy megcsináljam helyetted, hanem, hogy elkísérjelek. Ha kell akár a pokolba is, a saját legmélyebb poklodba.

A terápia nem gyógyszer, amiből beszedünk egy dobozzal és pár hét után jobban leszünk. Sajnos néhány terápiás ülés nem nagyon tudja kielégíteni azt a fogyasztói igényt, hogy odamegyünk, kifizetjük, és már visszük is magunkkal az eredményt. A lélek nem így működik.

A terapeuta nem sebész, hogy kivágja belőled a nem kívánatos darabot.

A terapeuta nem varázsló, aki néhány ismeretlenül hangzó szót mormolva megszabadít az évek, vagy akár az évtizedek óta cipelt problémádtól.

A terápiának idő kell. Mert a gyógyuláshoz is idő kell. Idő kell egyrészt arra, hogy elfogadd a terapeutát, hogy megbízz benne, hogy képes légy megnyílni neki. Személyiségtől függ, hogy milyen tempóban történik ez meg. Aztán idő kell arra is, hogy feltárja a problémád, elakadásod gyökerét, hogy megtalálja, hogy honnan ered, honnan ismerős, mióta hozod azokat a mintákat, gondolatokat, reakciókat, érzéseket magaddal, amik éppen most a problémád okozói.

Idő kell ahhoz is, hogy megnyílj az önmagadon, saját érzéseiden való gondolkodáson, hogy megtanuld kifejezni az érzéseidet, hogy felismerd az összefüggéseket. Aztán amikor mindez megvan, amikor már érzed és ki is tudod fejezni az érzéseket, akkor kezdődik el az érdemi munka. Amikor eljutottunk a nehézség legaljára, elkezdünk visszajönni, és felhozzuk mindazt a tudást, tapasztalatot, amire szükséged van ahhoz, hogy felvértezd magad azokkal a gondolatokkal, erőforrásokkal, amelyek a problémád megoldásához szükségesek.

A terápia célja az, hogy a saját erődből egy másik tudatállapotba, egy másik hozzáállásba kerülj, hogy képes légy rugalmasabban gondolkodni. Hogy képes légy változni. Ehhez mindig idő kell, ahogyan idő kell a szénnek is a gyémánttá váláshoz.

Nagyon sokan beleesnek abba a hibába, hogy mindenféle terápiákra eljárnak párhuzamosan, mert annyira szeretnének megszabadulni a problémájuktól, a lehető leggyorsabban. Nos, a kevesebb több. A többféle módszer, csak összezavar. Lehet, hogy mindenki ugyanarról beszél, csak egy kicsit más megközelítésből és ez benned egy még hatalmasabb káoszt szül, mint amivel elindultál. Azt szoktam javasolni, ha elkezdtél valamit, akkor azt fejezd be, és ha még van mit kezdened azzal a témával, akkor mehetsz egy másik irányba is, egy másik módszerrel.Próbálj ki nyugodtan többet, de sohasem egyszerre!

A terápia nem csodaszer, hanem egy módszer, ami az önismereted fejlesztésén keresztül elvezethet Téged a gyógyuláshoz. Csak rajtad múlik, hogy mennyi időt szánsz rá, hiszen a terápia addig tart, amíg fel nem ismered a saját felelősséged abban a helyzetben, amiben vagy.