Blog bejegyzéseim
– 2020 –
A betegség a lélek segélykiáltása – 1.rész
„Be kell végre látnunk, hogy „egy embert meggyógyítani” nem annyit jelent, mint a régi állapotot visszaállítani, hiszen éppen az idézte elő a betegséget; a gyógyítás sokkal inkább az öntudat kitágítása, egy új és életigenlő út megválasztása révén érhető el. Amíg ezt meg nem tanuljuk, továbbra is szükségünk van a betegségre.”
Ruediger Dahlke
Ha egy lelki problémát huzamosan nem tudunk megoldani, akkor az lenyomatot hagy a lélektestben, ami átíródik a fizikai síkra.
A megjelenő tünetek kezelése nem a megfelelő megoldás, valódi eredményt csak akkor érhetünk el, ha feltárjuk a betegség kialakulásában szereplő lelki okokat, és azokat megoldjuk. Mert a betegséget nem legyőzni kell, hanem megérteni, és elfogadni. Mindaddig, amíg ellenségnek tekintjük és nem a lélek jelzésének, nem fogunk kigyógyulni belőle.
Amikor megértjük, hogy honnan jött a betegség, mi alakította ki bennünk, akkor azt is tudni fogjuk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy a valódi okot megszüntethessük, ennél fogva a természetes gyógyulási folyamat beinduljon. Így juthatunk el csak a teljes gyógyuláshoz.
Ha ismerjük az egyes tünetek lelki hátterét, gondolataink erejével ismét helyreállíthatjuk az egészségünkhöz szükséges egyensúlyt.
Egyre szélesebb körben elfogadott az a nézet, hogy az egészség nem csupán fizikai testünk helyes működését jelenti, hanem azt, hogy testi, lelki, szellemi egységként, harmonikusan funkcionálunk.A hármas egység csúcsán gondolatvilágunk áll, amely, hatással van az érzelmeinkre.
Ha egy negatív érzelem kibillent minket az egyensúlyunkból, és ez az állapot tartósan fennáll, akkor a szervezetet átjáró energiák nem tudnak megfelelően áramlani. Elakadások, blokkok keletkeznek, amelyek szintjén egyes szervekben kezdetben kisebb funkciózavarok, később egyértelműen kimutatható betegségtünetek jelentkeznek.
A betegségtünetek figyelmeztetnek arra, hogy felfogásunkon, hozzáállásunkon, életmódunkon változtatnunk kell.
Ahogy a tudat képes megbetegíteni a testet, ugyanúgy meg is tudja gyógyítani, ha megengedjük neki. A gondolat ereje segíthet visszanyerni egészségünket.
Minden gyógyulás kulcsa így a saját tudatunkban van.
Kényelmesebb persze csak a tüneteket kezelni gyógyszerekkel vagy egyéb módon, de ettől a problémát kiváltó valódi ok nem fog megszűnni, és később újra előtör valahol. Sőt nagy valószínűséggel egy komolyabb betegségben, pont azért, hogy így hívja fel magára a figyelmet a megoldandó feladat, vagy ahogy sokan fogalmaznak, probléma.
Az egészség igazi útja a helyes önismeret, a pozitív gondolkodás, önmagunk és mások elfogadása, valamint a szeretet, a béke, az egyensúly és a harmónia megteremtése lelkünkben.
Ha megbetegszünk, érdemes a tüneteket alaposan megvizsgálni, és elgondolkodni azon, hogy vajon az orvosi segítség mellett mit tehetünk mi magunk saját gyógyulásunkért. Miközben az orvos felírja a gyógyszert, gondolkodjunk el azon milyen lelki kiváltó okai lehetnek a bajoknak.
Azzal, hogy megfigyeljük, milyen esemény vagy hatás következtében, melyik testrészünkön jelenik meg a megbetegedés, azt is megállapíthatjuk, hogy miről szól az üzenete, hiszen minden testi tünetnek megvan a maga jelentése (erről majd a 2. részben lesz szó).
Szervezetünk ugyanis mindig jelez, ha valami nincs rendben.
Betegségeink tehát egyúttal arra is felhívják figyelmünket, hogy lelki úton honnan erednek, vagyis mi az, amit magunkban helyre kell tennünk. Csak meg kell tanulnunk olvasni ezekből a jelekből
Folyt. köv.
A betegség a lélek segélykiáltása – 2.rész
Folytatásként nézzük meg az egyes testtájakat, hogy az ott megjelenő fájdalom, betegség, probléma milyen (élet)területre irányítja a figyelmünket.
Az itt leírtak „öndiagnózisra” nem alkalmasak. Egy adott betegség lelki hátterének felderítése, az itt leírtaknál összetettebb feladat.
Fej(fájás) és minden ami „rajta van” (fül, orr, fog): akarattal, önérvényesítéssel kapcsolatos probléma. Vagy túlságosan akaratos vagyok olyan dolgokban, amiben nem kéne, vagy nem tudom elviselni, hogy valaki rám akarja erőszakolni az akaratát.
Migrén: a kapcsolataimban nem tudom megélni a vágyaimat, a szenvedélyt.
Minden rossz fog hozzájárul ahhoz, hogy megtudjuk mire vagyunk képesek, mennyire fojtjuk el akaratunkat, erőnket. A foghúzás azt jelenti, hogy az egyén erőt veszít.
Orrdugulás: akaratunk nem tud megnyilvánulni, elnyomjuk a felmerülő problémáinkat.
Bal fül: más akar ránk erőltetni valamit, amit mi nem akarunk.
Jobb fül: olyat akarunk, amit nem tudunk megcsinálni.
Nő jobb, férfi bal szem probléma: érzelmekkel, befogadással kapcsolatos probléma.
Nő bal, férfi jobb szem probléma: a nő nem tud felnézni a férfira, a férfi nem érzi, hogy felnéznek rá.
Rövidlátás: nagyon elveszünk a részletekben.
Távollátás: nem veszed észre azt, ami az orrod előtt van.
Nyak, pajzsmirigy, légcső, nyelőcső, mandula, torok: biztonság, vágyak, élvezetek, kötődés, anyagiak területen van a probléma. Például: Nem érzem magam biztonságban. Nem tudom megélni a vágyaim. Valaki úgy van valakivel együtt, hogy azt nem élvezi. Túlságosan kötődik vagy nem tud kötődni.
Váll, a háti négyes csigolyáig, tüdő felső szakasza, légcső, nyelőcső alsó szakasza: kapcsolati probléma, csalódás. Itt a kapcsolatot nagyon tágan kell értelmezni. Ide tartozik az emberi kapcsolatokon túl, a tárgyakkal való kapcsolat, a gondolatokkal való kapcsolat is.
Tüdő felső szakaszától a gyomor felső szakaszáig, könyök: „Szükség van-e (még) rám?” érzése. A betegség ezeken a testrészeken akkor keletkezik, amikor az ember úgy érzi, hogy nincs.
Hát, gerinc, szív: Tudok-e alkotni, teremteni? Felnéznek-e rám? Vagyok-e valaki?
Gerinc: nem tud felelősséget vállalni vagy túlvállalja magát.
Has, gyomor: elfogadás. Érzelmek befogadása. Ha valakinek gyomorproblémája van, meg kell nézni, hogy mi az, amit nem képes magába fogadni? Mi ellen tiltakozik? Mit nem képes megemészteni?
Kismedence, csípő vonala, vese, húgyút, petefészek, méh: önelfogadás.
Máj: Valamit nem tudunk megemészteni, feldolgozni. A máj betegségei arra mutatnak rá, mi az, amiből túl sokat kapok, mi az, amitől megcsömörlöttem.
Epe: akaratunk elfojtása.
Hasnyálmirigy: valamivel nem tudunk azonosulni.
Méh: befogadás, főleg érzelmi szinten, anyasággal kapcsolatos problémák.
Genitáliák, végbél, vastagbél: vesztéstől való félelem, szexualitás, szélsőségesség, szenvedélyek. Például: meg tudom-e élni a bennem lévő szenvedélyt / szexualitást vagy elfojtom? Folyton félek attól, hogy valamit (pl. munkahely) vagy valakit elveszítek. Túlságosan szélsőséges vagyok.
Comb, combnyak, fenék: Hit. Azonosulás.
Térd: Célok, korlátok, keretek, nehézségek, feladatok. Például: Nem jók a céljaim. Valamit vagy valakit korlátként élek meg az életemben. Túl sok a nehézség, a feladat az életemben.
Lábszár: Függetlenség, szabadság. Például: független akarok lenni, de nem vagyok, vagy pont az ellenkezője: nem akarok független lenni/egyedül élni, és mégis így élek. Kielégületlenség valamely területen (pl. nem vagyok elégedett a munkámmal, mégis csinálom). Másság meg nem élése.
Bokaficam: nem jó úton jársz.
Boka alsó részétől lefelé, lábfej, sarok, talp: el kell fogadnod azt, amit a másik akar.
Folyt. köv.
Iratkozz fel
Csatlakozz a hírlevelemhez
Polaritás
Jó vagy rossz?
Sokszor hallom az emberektől: „Mennyi rossz dolog történt velem mostanában!„
Az, hogy valamit „jó”-nak vagy „rossz”-nak élünk / ítélünk meg a hozzáállásunktól és a hitrendszerünktől is függ. Tulajdonképpen az egó az, ami folyton minősíti a dolgokat. Amikor az ember már sok mindent megélt és megértett az életéből szépen lassan rájön, hogy nincs jó vagy rossz. Csupán sorsszerűség, szükségszerűség létezik.
A sors törvényeinek legmagasabb szintjén az egység áll. Az egység pedig nem más, mint két pólus találkozása. A nappal és az éjszaka alkotja a „nap”-nak nevezett egységet. A jin és jang ábrája is az egység jelképe, melyben ott van a fekete és a fehér, a sötét és a világos oldal. A kettő együtt jelenti azt, amit jelent. Egyenként semmi jelentőségük nem lenne. A polaritás mindkét oldalának szüksége van a másikra és csak együtt válhatnak egésszé és eggyé.
Tudnánk-e mit jelent a „gazdag” a „szegény” nélkül, a „hideg” a „meleg” nélkül, a „magas” a „mély” nélkül? A belégzést kilégzés követi, majd ismét belégzés. Az alvást az ébredés.
A nő és a férfi alkot egy egységet. Egymás nélkül mit sem érnek.
A polaritás törvénye folyamatosan jelen van az életünkben. Ha van vélemény, arra biztosan érkezik majd ellenvélemény is. Vagy vegyük a matematikát. A – és a + = 0. Az elektromos áramnak mindkét pólusra a pozitívra és a negatívra is szüksége van, különben nem létezhet.
Amikor megjelenik a fény, megjelenik az árnyék is. Aki hisz Istenben, el kell fogadnia a Sátán létezését is. Gondoljunk csak bele milyen eszközöket használnak a nagy misék előtt a templomban: tömjén, ezüst, gyertya, kereszt. Ezek a negatív oldal elűzésének eszközei.
Amikor létrehozunk valamit a világban, megjelenik az ellenpólus is. Ha azt mondom, hogy boldog szeretnék lenni, kimondatlanul felvállalom a szomorúságot is. Csak amikor megjelenik, nem akarjuk elfogadni. Ha csak az egyik pólussal törődünk, a másikat automatikusan kierőszakoljuk.
És hogy mi lehet a megoldás arra, amikor valamit rossznak élünk meg, vagy elviselhetetlenül szomorúak vagyunk? Felismerni a polaritás törvényét és elfogadni, hogy minden történésnek az életünkben helye van, aztán megélni azt, amiben benne vagyunk. Az élet magában hordozza a fájdalmat és az örömet is. A szomorúságnak is megvan a maga szépsége. A szomorúság magában hordozza a csendet, amire a boldogság soha nem képes. A szomorúság könnyei mindig mélyebbre hatolnak, mint a nevetés. A szomorúságnak megvan a maga szépsége, míg a boldogság mindig sekélyes.
És valljuk be magunknak őszintén, hányszor fordult velünk elő már, hogy amit egy adott pillanatban rossznak éltünk meg, idővel kiderült, hogy életünk egy szükségszerű eseménye volt.
A változásról
„Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.”
Gandhi
Minden terápia lényege a változás. Ha problémát, akadályokat, blokkokat érzékelünk magunkban, akár lelki, akár testi szinten betegség formájában egy dologban biztosak lehetünk: változnunk, változtatnunk kell. Ha tehetjük a körülményeken és ha arra nincs ráhatásunk, a hozzáállásunkon. Sokan gondolják, hogy ez utóbbi nagyon nehéz. Igen. Valóban nem könnyű. De hanyagság részünkről, ha a körülményeken nem tudunk változtatni, akkor tovább panaszkodunk. A panaszkodásra, sajnálkozásra, önsajnálatra fordított energia töredéke (!) elég lenne ahhoz, hogy a hozzáállásunkon változtassunk. Bátorság kell hozzá? Igen. Lehet, hogy nem megy egyedül? Lehet. De akkor merjünk segítséget kérni.
Az életünkben az állandóság és a változás örök körforgására, megfelelő kombinációjára szükség van. Az állandóság a biztonságot, míg a változás a fejlődést adja. Ennek aránya egyénenként eltérő és nem határozható meg ideális mérték.
Az elmúlt hónapok eseményei jól mutatják a változás szükségességét. Amit elsősorban magunkban kell elindítani…Ki-ki magába nézve könnyen felismerheti, hogy az élete mely területén szorul változásra, változtatásra. Ha ezt nem tesszük meg, a sors majd belekényszerít, és az ilyen helyzeteknél alakul ki az, hogy a változást egyfajta negatív dologként kódoljuk, így hajlamosak leszünk még jobban ellenállni neki. Viszont minél jobban ellenállunk, annál drasztikusabban fogjuk megélni.
„Az agyunk számára teljesen mindegy, hogy milyen szokásaink vannak. A szokás nem több mint gyakran használt ideghálózati pályák az agyban, amik automatikusan végrehajtódnak. Az agy nem nézi, hogy számunkra előnyös vagy ártó az adott szokás. Ha egyszer megerősödött, komfortzónává válik neurológiai, biokémiai értelemben.
Az agyunk ragaszkodik a megszokotthoz mert egyrészt ezzel energiát takarít meg, másrészt a ‘járt utat a járatlanért el ne hagyd’ elve érvényesül – az agyunk legfontosabb biológiai szerepe, hogy életben maradjon. Ezért, ha egy stratégia már bevált, nehezen tér el tőle. Ezért nehéz a változás. Ezért roppant nehéz egyik pillanatról a másikra hatalmas ugrásokkal változni.
Ha hatékonyan akarunk változtatni valamin, három lépést kövessünk:
1.) Legyünk éberek mindenre, ami bennünk zajlik. Ismerjük fel az elmeműködés folyamatát. Legyünk tudatában az érzelmeinknek, a szokásszerű gondolatainknak, a hitrendszerünknek.
2.) Hozzunk döntést, miben akarunk megváltozni és tartsunk ki a szándékunk mellett. Kapcsoljunk fájdalmat ahhoz, hogy mi történik hosszútávon, ha folytatjuk a romboló szokásunkat és kapcsoljunk örömet az új, vágyott állapothoz, az új szokáshoz.
3.) Tegyünk apró lépést az új szokás elindításához. A hangsúly az “aprón” van, ugyanis, ha túl nagyot akarunk lépni az agyunk stresszvegyületekkel fog bombázni és ez szabotálja az erőfeszítéseinket. Az apró lépések gyakori végrehajtása az új szokás kialakítása felé viszont kikerüli az agy elhárító mechanizmusát.
„Előbb megformáljuk a szokásainkat, utána már a szokásaink formálnak minket.”
John Assaraf
Párkapcsolat – életünk örök dilemmája – 1. rész
Eddigi munkásságom alatt kétféle emberrel találkoztam. Az egyik, aki azért szenved, mert van párkapcsolata, a másik, aki azért, mert nincs.
A párkapcsolat segíthet bennünket abban, hogy jobban megismerjük önmagunkat, de akár romboló hatással is lehet a személyiségünkre.
Asztrológiai megközelítésből a párunk sorsfeladatunk beteljesítésében segít nekünk. Így bármi, amit tesz, nem ellenünk, hanem értünk teszi.
Családi mintáink súlyos lenyomatot hagynak párkapcsolatainkon. Amikor ezeket felismerjük, nem szabad egyetlen vállrándítással elintézni, hogy „…hát ezt hoztam”, „…ebben nőttem fel”, „…ezt láttam”. Mert ezzel a saját áldozatszerepünket erősítjük. Az pedig pont nem a jó irány.
És, hogy mi a jó irány? A felismerésen túl tudatosan dolgozni a bennünk ösztönösen munkálkodó mintákkal, hogy saját magunkat és utódainkat egy másik irányba állítsuk. Hiszen a felismerést követően a változás/változtatás felelőssége már a miénk. Hogy ezt segítséggel vagy anélkül tesszük meg, rajtunk áll.
A kapcsolatokra ható láthatatlan dinamikák, amik észrevétlenül irányíthatnak bennünket:
1. Amit az anyáddal nem zártál le, azt a párkapcsolatodban nagy valószínűséggel megismétled majd. Hiszen az anya az élet forrása. Az „anyáról” és az „életről” alkotott képünk több szinten is összekapcsolódik. Kötődéseinket döntően az anyával való kötődés határozza meg majd.
2. Elutasítod, elítéled vagy hibáztatod valamelyik szülődet. A szüleinkben elutasított érzelmek, jellemvonások, viselkedésminták tudat alatt tovább élnek bennünk. A szüleinkkel kapcsolatos panaszainkat kivetíthetjük a partnereinkre. Vagy pont olyan partnert vonzhatunk be, aki az elutasított szülőéhez hasonló tulajdonságokat testesít meg.
3. Az azonos nemű szülővel való szoros és jó kapcsolat segíti a párkapcsolati elköteleződésünket.
4. Ha az egyik szülő negatívan viszonyul a másikhoz, ugyanígy viszonyulhatunk mi is a partnerünkhöz, mert azonosulunk valamely szülőnkkel.
5. Ha kora gyermekkorban szakadást tapasztaltál az anyáddal való kötelékben, valószínűleg szorongást fogsz átélni, amikor egy meghitt kapcsolatban kötődni próbálsz.
6. Normál esetben a szülő ad, a gyerek kap. Sajnos vannak élethelyzetek, amikor ez az egyensúly felborul, például, ha az anya depressziós, aggodalmas, bizonytalan. Ilyenkor a gyerekben kialakul, hogy neki kell gondoskodnia a szülőről. Emiatt a gyerek később majd felnőttként túl sokat ad partnerének, amivel szétfeszítheti a kapcsolatot. Ám ennek az ellenkezője is megtörténhet. Ha úgy érzi, hogy túl sok igényt kell kielégíteni, érzelmileg bezárkózhat.
7. Ha a szüleid nem voltak boldogok, a feléjük érzett tudat alatti hűségeskü megakadályozhat abban, hogy te is boldog légy, mert nem engeded meg magadnak, hogy többet kapj, mint ami nekik jutott. Ilyenkor a boldogságot akár bűntudat is kísérheti.
8. Ha a szüleid elváltak, tudat alatt talán te is arra törekszel, hogy kilépj a kapcsolatból. Ez megtörténhet akkor, amikor abba a korba lépsz, mint ahány évesek voltak, amikor elváltak, vagy már eltöltöttél annyi időt a kapcsolatban, mint ők, vagy amikor a gyerekeid elérik azt a kort, amennyi idős te voltál, amikor elváltak. De akár benne is maradhatsz egy kapcsolatban, csak érzelmileg válsz le a társadról.
9. Valamelyik szülő vagy nagyszülő elhagyta a társát egy másikért. A gyerekben, ha felnő ott marad az az érzés (a tudat alatti hűségeskü miatt), hogy „nem vagyok elég jó”.
10. Anyád / apád szívét összetörte egy nagy szerelem. Szintén ott lesz benned az érzés, hogy „nem vagyok elég jó”. Nem azzal a partnerrel élsz, akivel lenni szeretnél, hiszen tudat alatt osztozol anyád/apád bánatában. Fiúgyermekként az anya számára, lánygyermekként az apa számára energetikai szinten próbálod pótolni azt az első szerelmet, és egyfajta partnerpótlékká válhatsz számukra.
Folyt.köv.
Párkapcsolat – életünk örök dilemmája – 2. rész
Folytatás…
A kapcsolatokra ható láthatatlan dinamikák, amik észrevétlenül irányíthatnak bennünket:
11. Ha valamelyik szülőd, nagyszülőd magára maradt, miután a társa elhagyta vagy meghalt, te is egyedül marathatsz. Ha kapcsolatban élsz, konfliktust gerjeszthetsz vagy eltávolodhatsz, hogy egyedül érezhesd magad. Néma szövetségben, tudat alatt megtalálod a módját, hogy osztozz a szülő vagy a nagyszülő magányában.
12. Valamelyik szülőd vagy nagyszülőd szenvedett a házasságában. Ha a nagyanyád egy szerelem nélküli házasság csapdájába került, vagy a nagyapád meghalt, ivott, kártyázott vagy elment és a nagyanyádat egyedül hagyta a gyerekekkel, lányunokaként tudat alatt a házasélettel társíthatod ezeket a tapasztalásokat. Megismételheted az ő tapasztalatait vagy ellenállhatsz és nem kötelezed el magad, attól való félelmedben, hogy veled is ugyanez történhet.
13. Az egyik szülő lebecsülte vagy semmibe vette a másikat. Te is semmibe veheted a társad.
14. Ha az egyik szülő fiatalon meghalt, amikor még gyerek voltál, fizikailag vagy érzelmileg eltávolodhatsz a partneredtől, amikor ugyanabba a korba érsz, mint ahány éves volt a szülő a halála idején, ha ugyanannyi ideje tart már a kapcsolatotok, vagy amikor a gyerekeid abba a korba lépnek, amekkora te voltál, amikor a szülő meghalt.
15. Ha az egyik szülő rosszul bánt a másikkal: Ha apád rosszul bánt anyáddal, fiúgyermekként hasonlóan viselkedhetsz a társaddal, hogy ne az apád legyen az „egyetlen rossz”. Lánygyermekként olyan partnered lehet, aki rosszul bánik veled, vagy akit nem érzel közel magadhoz. Nehéz lehet elfogadnod, hogy több boldogságban részesülj, mint anyád.
16. Megbántottad egy korábbi partneredet. Ha régebben borzasztóan megbántottál valakit, tudat alatt azzal próbálhatod ellensúlyozni a bántást, hogy szabotálod az új kapcsolatodat. Az új társad, aki tudat alatt észleli a hozzáállásodat, távolságot tarthat tőled.
17. Ha túl sok párkapcsolatod volt, már lehet, hogy megrongáltad a kötődési képességedet. A szakítások egyre könnyebbé válnak, a kapcsolatok elveszíthetik mélységüket.
18. Ha abortuszod volt, vagy örökbe adtál egy gyereket, a bűntudat, a lelkiismeret -furdalás vagy a megbánás miatt előfordulhat, hogy párkapcsolati téren nem engeded meg magadnak a boldogságot.
19. Ha fiúgyermekként te voltál anyád bizalmasa, megpróbáltad kielégíteni az anyád igényeit és meg akartad neki adni mindazt, amit érzésed szerint apádtól nem kaphatott meg. Később nehézségekkel kerülhetsz szembe, ha el akarod kötelezni magad egy nő mellett. Elzárkózhatsz tőle érzelmileg vagy fizikailag, attól félve, hogy a partnered, ahogy az anyád is, túl sok mindent vár majd tőled. Az a fiú, aki az anyja bizalmasa volt, gyakran létesít rövid távú kapcsolatokat. Vagy akár nőfalóvá is válhat. Ezt az apával való kapcsolatot szorosabbra fűzve lehet orvosolni.
20. Lánygyermekként te voltál apád bizalmasa. Az a lány, aki közelebb áll az apjához, mint az anyjához gyakran elégedetlen választott partnereivel. A probléma gyökere nem a társakban keresendő, hanem az anyától való eltávolodásban. Egy nőnek az anyjával való kapcsolata jelzi mennyire lesz kielégítő kapcsolata későbbi partnereivel.
21. Ha a családban valaki nem házasodott meg (szülő, nagyszülő, testvér, nagynéni, nagybácsi, unokatestvér stb.) azonosulhatsz vele. Talán lenézték, talán kinevették emiatt a családban vagy úgy tekintettek rá, mint akinek kevesebb jutott, mint a többieknek. Ha tudat alatt vele kötsz szövetséget, lehet, hogy te sem házasodsz meg.